Bizony, sikerült az OldTimer vizsga! Apu mesélte, hogy rajta kívül még oda várt egy '70es évekbeli Aston Martin (egy roncs ára 12 millió forint) és egy MG sportkocsi (ezt viszont már egymillió forintért lehet szerezni, felújítandót), mégis mindenki a Méharit csodálta (kivéve persze az említett két autó tulajdonosait).
Minden simán ment, persze megvoltak a szokásos "keressünk valami hibát" szurkálódások. Mint: miért 7 csavarral van felfogatva a vonóhorog, miért nem csak 6-tal? Vagy miért 10-es csavar a 12-es helyett. De a legszebb az volt, hogy megtalálták a motorban az egyetlen csavart, ami csillagfejű volt, ami ugye korhűség szempontjából nem állja a helyét. Apu sem érti, hogy hogyan került oda! :)
A lényeg, hogy megvan a minősítés. Ezentúl már kötelezően jár a rézplaketthez az OT-s rendszám. Vagyis, bármerre járunk majd, felismerik, ez bizony veterán! :) Ígértem képeket, de apu olyan gyorsan "leszerszámozta" az autót és eldugta télire, hogy amire hazaértem, már szabad volt a garázs Ladym számára. Úgyhogy majd legközelebb...
De azt is megtudtam, nem örülhetek sokáig, ahogy leesik az első hó, újabb autó kerül a műhelybe, mégpedig a Citroen Ami 8-as. Apumnak nincs is jobb dolga télen, mint autót bütykölni...nos...ez most tényleg így van, mi mást csináljon egy kertész, amikor alszik a kert?
A nagy restaurálási mániáról tudni kell, jövőre Citroen világtalálkozó Csehországban. Nem mintha nem lenne elég autó, de azért egy Ami, az csak Ami (lásd kép), mert meg kell hagyni, ez az autó annyira ronda, hogy már művészi.
Szóval, már így is van 3 "ócskaság", így sem lesz elég sofőr, de kell még egy negyedik is. No persze, az vesse ránk (mert ettől még mind benne vagyunk, nyakig) az első követ, akinek nincs valamilyen mániája, bogara. Valójában, hálás vagyok apumnak, hogy sörösüveg-betétdíj helyett autókat gyűjt, többek között ez is hozzájárult a kialakult értékrendemhez, az (oldtimer) autófetisizmusomról nem is beszélve! ;)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bxmpisti 2009.03.14. 21:31:22
Csigababa 2009.03.15. 12:33:35