Lassan véget ér nagy kalandom, a rég várt utazásom. Ma még lángost sütök, de holnap ilyenkor már csomagolom a bőröndömet, indulunk haza. Szomorúság vegyül kétségbeeséssel: én csak eddig éltem, csak eddig építettem fel a terveimet. Hogy mi lesz ezután? Csak egyvalaki tudhatja, egyvalaki, akihez olyan régen fordultam már! Itt az ideje megint.
Szeretnék erőt meríteni ebből az utazásból, de egy ideig csak a gondolataim és az eddig elfojtott érzéseim lesznek nekem. Valamint a tudat, hogy lépnem kell tovább, mert számítanak rám, mert kellek!
Előhívott képeimet kiragasztom az ajtómra, a többi közé, hogy ha ránézek átfusson szívemen a hideg-meleg borzongás. És kezdődik minden előről...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.