Mióta olvastam Az alkimistát, no és mióta tanácsban is kaptam, jobban odafigyelek a világban fellelhető jelekre. A mai nap telis-tele volt omenekkel. Mindenfelé olvasó embereket láttam. De nem közönséges olvasókat, hanem Fable-olvasókat! :) Hárman voltak. Eddig is gyakran láttam mosolygó nőket (és nem ritkán férfiakat is) Vavyan Fable meseregénnyel a kezükben, a csendből előrobbanó hahota volt ismérvük, de hogy hármat egy nap! Jó volt látni, hogy van egy közös nyelv, amit csak kiváltságosok beszélnek... ;)
Ránéztem a lányra, az arcán mély koncentráció tükröződött, csak úgy falta a betűket, majd egyszer csak felragyogott az arca. Kirobbant a mosoly az arcára. Majd kicsit szégyenlősen körülnézett, vajon ki láthatta? De csak egy pillanat volt, rögtön vissza is tért a könyvhöz, szemei az éppen elhagyott sorokat keresték.
Ketten a háromból a Mesemaratont olvasták. Valóban, kedvjavítós, hangosan-felnevetős, ujjrágva-olvasós könyvecske! És újraolvasandó! Előtte van még pár lapozgatnivalóm, de utána ez lesz a következő! Szükségem is van egy kis Fable-itásra! ;)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.