Ugyanolyan téli, havas nap volt, mint az előző, és mint az elkövetkezők lesznek. Ugyanúgy nyílt a sarki lottózó ajtaja, belépett rajta a néni. Az eladó már ismerte, minden héten ugyanakkor érkezett, szinte órát lehetett volna igazítani hozzá.
- Kézcsókolom, néni. Megint a szokásos számok? -kérdezte az eladó, de a választ meg sem várva, a papírra rá se pillantva már ütötte is be az öt számot sorban: 17, 24, 31, 45, 72.
- Az unokáim születésnapjai, a lányaim számai, ezeket játszom meg mindig. Hátha most végre szerencsém lesz. Köszönöm kedvesem, sietek is haza, jönnek az unokák a délután és még sütnöm is kell.
- Egyszer nekem is megadhatná annak a citromtortának a receptjét!
- Ígérem kedvesem, legközelebb elhozom.
Ugyanaz a párbeszéd, ugyanazok a számok minden héten. Ugyanaz az ígéret a citromtortáról.
Aztán a következő héten hiába vár az eladó. Minden nap reménykedik, hátha betoppan a néni. Háta mögött villódznak a heti nyerőszámok: 17, 24, 31, 45, 72. De a néni nem jön. Se az az utáni héten, se később. A nyereményt nem veszik fel.
Az eladó tudja, hogy a néni a közeli lakótelepen lakik, de most jön csak rá, hogy még a nevét sem tudja. Kérdezősködik a környéken, de senki nem tud semmit.
A lépcsőházban már elviselhetetlen a bűz, így feltörik a 7-es lakás ajtaját. Meg is találják a nénit, kezében a nyertes szelvénnyel, ajkán mosollyal. Halott. Már négy hete. Hogyhogy az unokák nem jöttek? Nincsenek. De van egy penészes citromtorta a szépen megterített asztalon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.