Hiszem, hogy lesz olyan, amikor a munkahelyemről kilépve a hideg, csillogó őszi-télbe mosolyogni tudok majd, mert Ő ott fog várni rám. Hiszem azt is, hogy elveszhetek még egy szempárban, ahogy Ő elveszik majd az enyémben. Hiszem, hogy elmosolyodok, amikor csak eszembe jut. Hiszem, hogy órákat beszélgetünk majd kéz a kézben. Hiszem, hogy eljön majd.
Mert azt már tudom, hogy tudok szeretni, végre, másfél év kellett, hogy újra érezzem, felfedezzem magamnak ezt az éltető érzést. Abban pedig csak hinni tudok, hogy én is szerethető vagyok és lesz olyan, aki bízni tud bennem és akiben én is feltétel nélkül újra bízhatok.
Hiszem, mert ha nem tenném nem is tudom hol lennék most...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.