Vándorlásaim

Tegnap éjjel érkeztem haza a Nagy Utazásról. Értem ezt testileg és lelkileg is. Feltöltődtem élményekkel, érzésekkel, vágyakkal legfőképpen arra, hogy folytassam amit elkezdtem.

Az út Freiburgig csodás, megerőltető és tanulságos is volt egyszerre. Még sosem vezettem egyhuzamban 4 órát, ami most megadatott :) Az est egy viadukt közepén érte kis csapatunkat Neustadt mellett egy hatalmas dugóban. Azt szinte hozzá sem kell tennem, hogy már így is félórás késésben voltunk. De persze nézzük a pozitív mérleget, a városka este is gyönyörű volt! Hegyoldalra épült pici házak, világító ablakocskák, mintha egy tündérfaluban járt volna az ember. Innen már csak egy óra volt és meg is érkeztünk a nyitó gála helyszínére, ahol éhségünket csillapítván (tulajdonképpen csak ránk vártak) vissza is fordulhattunk, hogy elfoglaljuk a szállásunkat a freiburgi rendőrakadémián. Mikor is jutnék be máskor egy ilyen helyre, ha nem most, nem igaz? :)

 Másnap a helyi LEOkkal közös activityn vettünk részt, a kicsik festhettek, a nagyok jótékonykodhattak. Az idő kegyes volt velünk, a ragyogó napsütésben egyre többen és többen lepték el az asztalainkat, beindult a szombati élet. Sikerünket még a mellettünk, a híd lába alatt berendezett biopiac segítette, no meg az az életstílus, amit budapestiként kicsit irigylek. A freiburgi családok hónuk alá kapják a babakocsit, gyereket és kisétálnak szombat reggel a piacra, majd a pokrócot leterítve (nem utolsó szempont, hogy erre van hely és lehetőség) pihennek pár órácskát, gyönyörködnek a városban (nem nehéz, tényleg meseszép), játszanak a zöld füvön. Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy meg kellene tanulnom a német nyelvet és egyszer visszajönni ide, talán családostul, talán egyedül, de mindenképp szeretném még élvezni ezt a nyugalmat, ami itt áradt mindenkiből. Én sem tudtam egykönnyen abbahagyni a mosolygást.

Délután egy kis kötelező városnézés következett, LEO vezetéssel. Igaz, a tervezett fagyi kimaradt a programból, de így is remekül éreztem magam. Nyugalom volt, ami körülölelt, nem tudtam másra gondolni, mint hogy mikor és hogyan térhetek majd ide vissza...kenyeret szerettem volna venni a sarki péknél, zöldséget a kis biopiacon, majd átsétálni a modern hídon, ami a régi belvárosba vezetett, reggelenként a patinás egyetem kapuján benyitni, majd délután ellazulni az egyik kis utca sörözőjének teraszán és nézni az embereket, megpróbálni kitalálni az Ő útjukat, hogy miért pont ezt a várost választották, miért pont ere sétálnak, tanulni Tőlük...

 De elkalandoztam :) Este bálba vittek minket, azaz vihettük magunkat, ahol megismertük a zenei vetélkedő nyerteseit, jót beszélgettünk, majd visszatértünk az akadémiára. A bevállalósabbak ismét bulizni indultak, nekem jobban esett az ágyban fekve végiggondolni a napomat, levonni a tanulságokat és várni a holnapot...