Ma volt az első franciaórám. Örültem neki, de készülni nem tudtam, így csak ültem kukán, míg a csoporttársam (összesen ketten vagyunk :P) folyékonyan "franciázott". A végére már én is belejöttem, eszembe jutottak olyan szavak, mint "arrondissement", ami kerületet jelent. Mivel a nyelvórák mindig is feldobnak (Miért? Kettőt és könnyebbet...), elég jó hangulatban sétáltam csoporttársammal a buszig. Szép volt az este, jó volt az idő, és a táskámban még ott lapult négy darab mandarin.
Mosolyogva szálltam fel a metróra, nyelvóra után tényleg nehéz letörölni a vigyort az arcomról. Miközben fülemben jó zenével, vigyorogva pucoltam a mandarinomat, észrevettem egy srácot szemben velem. Néha eljátszom azzal, hogy csak nézem az embereket a buszon, metrón, történeteket alkotok köréjük. Nem egyszer az olvasó emberek arckifejezése alapján választom meg a következő könyvemet, meglesem, hogy mi köti le őket ennyire...értek már kedves meglepetések. Szóval a srác is olvasott. Olyan "emós" féle lehetett, hosszú haja a szemébe lógott, de őt annyira lekötötte a könyv, hogy észre sem vette, hogy csavargatja a tincseket, melyek zavarják az olvasásban. Mikor elvette a kezét a hajából, csak hogy lapozzon, a frizura úgy maradt, helyes kis csomóba merevedve a homloka felett. Még sosem láttam valakit így belefeledkezni egy könyvbe, de egyben nehéz volt megállni a kuncogást is.
Később a busz végre letett a megállómnál, a fülemben valami ritmusos zene szólt, kezemben az utolsó mandarin...kerek volt a világ, no! :) Mikor elértem a parkot megszólalt egy rég hallott dal, amire mindig felpörgök, így most is (Amerie - One thing... hallgasd meg!). Elkezdtem táncolni. Egyedül voltam, a park üres volt, táncolva vágtam át a szánkódomb előtt. Csak később vettem észre egy eldugott kamaszcsoportot, akik hangosan (gondolom, mert nem hallottam a zenétől) röhögve nézték végig a mutatványt, de nem érdekelt! Táncoltam tovább, fejemben pörögtek a hétvége és a régebbi Cannes-i kirándulás vérpezsdítő emlékei, ezek a finomságok feltüzelték a mozdulataimat is. Még jó, hogy közben hazaértem...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.