Elővettem a Viktor-dobozt. Akkor volt utoljára a kezemben, amikor beletettem az összes emlékemet, becsuktam és jól eldugtam az alagsori kamrában. 4 éve. Most is csak azért vettem elő, hogy egy mátrai üdülőház elérhetőségeit megtaláljam a LEO szilveszter megszervezéséhez. De elkapott a doboz lelke.
Döbbenetes. Sorban veszem ki a leveleket, apró emlékeket és pillanatok jutnak az eszembe. Jegy a kisvasútra, még nagyon az elején, egy hideg napon kirándultunk. Prózainak tűnik, de a sárga rózsás levélpapírra írott verseket összekötő szalag már elmállott. Kiírt smsek, papus, férjed aláírással. Aztán egy általam írott cetli, zordabb sorokkal, ez már a végén lehetett. A valentin napon a barátnőm által a táskámba csempésztetett ajándék papírja. Egy platánlevél. A szeretlekekkel teleírt boríték, rejtett, titkos sorokkal, benne cetlik, látszólag összevissza, de gondosan összeválogatva: szilveszteri belépő, naptárdarabka, szívecske alakban kivágott Mátra térkép, leírás a kondenzátorokról... Majd egy égetett szélű levélcsokor jön, emlékszem, minden estére írt egy levelet, viasszal lepecsételve, amikor Franciaországba mentem. Mosolyogva emlékszem barátnőm megjegyezte: nah, majd én is iratok ilyet Ricsivel (akkori barátja) :) A kedd reggeli levél már nagyon vár haza :) A másikban olyan mondatok, hogy még mindig megremegne a térdem, ha nem ülnék éppen. Kezembe akad a prospektus, amit kerestem, de félredobom, még nem üres a doboz...
Egy levél, amit észrevétlenük dugott a zsebembe és tényleg csak otthon vettem észre. Papírzsebkendőre írt vallomások, bocsánatkérések, majd újabb cetlik -szerettünk cetlizni- és legfelül egy megcímzett csokipapír.
Tényleg ilyen hihetetlen volt? Vagy csak én voltam ennyire fiatal? Tény, hogy kevés emberben bíztam úgy, mint Benne, akkor. Azóta is nehéz úgy elengedni magam mint akkor... mégis én léptem. És érdekes, de most visszagondolva, látva mindezt sem döntenék máshogy. Iszonyatosan, félelmetesen szerettünk, de egy első szerelemnek ilyennek is kell lennie, bele kell halni. Bele is haltam, vigasztalhatatlan voltam, pedig én...
Mátraszentimre, Darázshegyi vendégház. Ezt kerestem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.