...moziban, pontosan. Merthogy éppen ez illett legjobban a közeghez, moziban lévén. Egyhihetetlen mesét, érzelemmozit láttam. Igaz, megoldást vártam tőle, mégis inkább nagyobb bonyodalmat okozott...
Vicky Christina Barcelona, Woody Allen filmje. Hol én voltam az erkölcsös (?) Vicky, hol a csábító Christina bőrébe bújtam, de néha előjött belőlem Maria Elena őrült, féltékeny énje is, miközben néztem a filmet. Sokáig azt hittem, hogy Juan Antonio ül mellettem, de később jöttem csak rá, hogy Ő mégis inkább Doug. De akkor ki Juan? Vagy ki vagyok én?
A film nyitva hagyta a kapukat. Én becsuktam párat, néhányon pedig átléptem, már azóta is, pedig nincs 3 órája, hogy beültem a filmre. Félelmetes.
Ajánlom mindenkinek, aki nem fél, hogy olyan titkok törnek elő a lelkéből, amiket már rég lezártnak hitt...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.