HTML

Vándorlásaim

Országutak, a lélek útjai, útkeresés, útbaigazítás. Utazásom a NagyVilágban.

Címkék

álom (2) budapest (3) cannes (1) coelho (2) éjszaka (2) érzem (12) fehér (4) film (1) freiburg (1) haruki (1) könyv (8) leo (3) magány (2) marci (1) merle (1) mika (1) murakami (1) omen (1) pillanat (2) próza (1) sors (1) szmogriadó (2) utak (1) utazás (3) vers (2) woody (1) Címkefelhő

Friss topikok

  • Csigababa: Egy kis öröm az ürömben: kb egy héttel az eset után kapom az iwiw üzenetet: egy kedves jóakaró meg... (2010.01.02. 23:43) Meglopva
  • Csigababa: @Mika:): Szia! :) Köszi a kommentet! Valóban, nem számít, hogy kihez/mihez vonzódik, egy egyénisé... (2009.10.29. 15:45) Mika
  • Csigababa: Gratulálok! :) A miénk még csak most épül-szépül, karosszériást keresünk éppen. Hobbi? :) (2009.03.15. 12:33) OT
  • Csigababa: Büszkén jelentem, 6 pipa! ;) (2009.01.09. 16:25) Lista holnapra
  • Csigababa: Tessék, most már lehet "kommentezni", Mindenkinek! :P (2008.10.26. 12:14) Oldtimer Show

Linkblog

2008.12.15. 16:13 Csigababa

Utazás

Nem tudok pihenni, pedig kellene, hogy bírjam a holnapi iramot. Ehelyett nézem a tájat, az elsuhanó fákat, de legfőképpen a szalagkorlát rohanását a sötétben. Várom a havat. Várom, hogy rám szakadjon egy új nap, egy új jövő. Ehelyett marad a szalagkorlát…

 A távolban lassan haladó fénycsík szeli át a tájat, egy vonat.  Fényhernyó, komótosan ballag a horizonton, amit csak képzelek, látni ugyanis nem látom az éjszakában. Vagyis ez a vonat a horizont, a lépték. Talán nem is sejti, milyen fontos szerepet osztott rá az éjszaka.

Várom a havat, de nyoma sincs. Se az út mentén, se a levegőben. Helyette fényhegyek törik meg az egyhangú feketét, gyárak. A fénydombok pedig városok. Még csak Bécs előtt járunk. Fejem a hűvös üvegnek nyomom és kicsodálkozok az ablakon. Utazom, ismét. Nem tudok elégszer rácsodálkozni az utakra, amiket pedig már bejártam, nem is egyszer.

11 óra, alszik a város, alszanak az utak is. Csak a füst gomolyog ki a gyárak kéményén, monoton némaságban, mintha minden mindegy lenne. Utak alattunk és felettünk, de hó sehol.  Nézem a gyárkémények jelzőfényeit, pislognak egyet, majd kialszanak és kezdik az egészet elölről. Úgy látszik, a monotónia megpróbálja elrontani a kedvem, de akkor ő még nem ismer eléggé, ilyenkor nem lehet.  Kócos fejemet az üvegnek támasztom és nézem a jeges folyócskát, amely felszínén tisztán kirajzolódik a part menti fák meztelen, szerteágazó koronája. Ha jég van, hamarosan hó is lesz, bíztatom magam.

...

Felébredek, egy óra van. Ez több dolgot is jelent. egyrészt, félúton vagyok uticélom felé, már csak újabb 7 óra és megérkezem. Valamint, azt is jelenti, hogy sikerült aludnom egy órát a kényelmetlen úléseken. Érzem is magamon az -inkább fárasztó, mint pihentető- alvás tüneteit, szemhéjam nehezen nyílik.

 Csak előkaptam néhány tételemet és azok hátuljára, vakon körmölök. Lám, ilyen fontosnak tartom, hogy megörökítsem ezen utazás momentumait. Most kicsit magamra nézek, kívülről, és amit látok: zilált haj, fáradt szemek, és ez a lány ír. A vak sötétben. A sorok irányát azért nem tévesztem el, mert a néhány, minket előző autó lámpái sarkcsillagként vezetik kezemet.

 Kinézek az ablakon, ami csupa pára. Megpróbálom letörölni, de innen jövök rá, hogy ez bizony köd. Mondanám, tejfehér, de nem mondom, mert a fehér jelzőt a rég várt hóra tartogatom, ami még most sem ad életjelt magáról.

...

Még a szemüvegemet is feltettem, ez bizony hó! Hó az út mentén! Igaz, most éppen nem esik, és az autópálya is járható, de akkor is, ebben az útszéli fehérségben benne van a remény, mindaz, amiért ezt az utazást bevállaltam.

 Felébredtem, nem tudok visszaaludni.  Megdöntöm a képernyőt, hogy senkit se zavarjak a monitor fényével és elmélkedem. Mennyire elég az idő? A kis sárga jel most háromnegyedet mutat, vagyis, van még közel két órám a telep lemerüléséig.

...

 Mint porcukorba mártott, fejük tetejére állított seprűk, olyanok az út menti fák. Szívesen lefényképezném őket. Valami bámulatos, ilyenkor minden fekete és fehér, mintha tényleg csak ez a két szín létezne. Olyan tiszta és nyugodt minden, még a gondolataim is. A mosolygást is nehezen hagyom abba, de tulajdonképpen miért is tenném? Minden okom megvan a mosolygásra. Most készülök eltölteni életem első téli vakációját, ilyen távol az otthontól. És már előre várom, vagyis már várom két hónapja!

Közben kivilágosodott, már nem kell lehajtva tartanom a laptopom tetejét. Már csak néhányan maradtunk a buszon. Nézem az autópályát, a kocsikat szállító trélereket belepte a hó.  A mi buszunk is hóbajuszt növesztett, akkor láttam, mikor a pihenőnket töltöttük.

...

 Megérkeztem. Katarzis. Néhány percig csak állok a Hauptbahnhof melletti buszmegállóban, mellettem-kezemben a csomagjaim és nagyokat szippantok a levegőbe. Igen, ez a szabadság illata!

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: utazás éjszaka


A bejegyzés trackback címe:

https://vandorlasaim.blog.hu/api/trackback/id/tr27824405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása