Összetörve, de teljes testi épségben érkeztünk haza Szoboszlóról. A sokk zsibbadtsága még mindig hálóba fonja az agyam, de legalább a barátaimnak sikerült átmenetileg kitörölni a rossz élményeket a fejemből. Még nem mertem lemenni a garázsba, nem kérdeztem az autóm felől. Hogy van? Hogy lesz?
Egy fémdarab, négy keréken, nekem mégis a lelkem egy kis része, még így is, hogy hiányzik a bal szeme és hűtőjéből csöpög a víz. Valahol bennem van, belém égett a kép a felgyűrt motorháztetőről, de ha rá gondolok, mégis a mosolygós Mercire emlékezem. Lesz még ő mosolygós Ladyke.
Köszönöm a barátaimnak, hogy mellettem voltak, hogy átöleltek, hogy segítettek, hogy lekényszerítettek Szoboszlóra. Feledhetetlen másfél nap volt! Két hét múlva ismétlés, remélvén, hogy csak a jó emlékeket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.