Egyesek -néha jómagam is- bebújnak szánalmas kis világukba, amit maguk és még néhány szerencsés (?) köré építenek. Egyszer én is tagja voltam egy kis világnak, de ma nem találtam benne a helyem. Idegenek, ismeretlenek, gyerekek, legalább is kívülről így érzem. Kirekesztett vagyok, több világból is, de talán pont így kirekesztettként ismerem fel, mennyire szánalmasak is ezek a világok. Mégis, meghalunk, hogy legalább egynek a tagjai lehessünk. Tag vagyok én is, a magam kis szánalmas világában.
Gyerek a legidősebb, bölcs a legfiatalabb, milyen érdekes is ez. Az évek sora nem egyenes út az életbölcsességhez, de a könyvekből kitanult ál-intelligencia sem. Olyan furcsa felülről nézni. Kíváncsivá tesz, én milyen lehetek felülről, mert van felettem, ellenkezőt még én sem képzeltem, de véleményt alkotni már elég magasan vagyok. Jóval egy-két szánalmas kis világ fölött. Hiányérzet van, irigység nincs.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.