Egy furcsa kis érzés költözött belém a minap. Éltem világomat, amikorez az érzés -amilyen kicsi, olyan hatalmas erővel, de mégis finoman- arcul csapott. Majd belémfúródott. Még most is ott gubbaszt. Olyankor jön elő, amikor csönd van és sötét, és hatalmas nyugalom, amikor fekszem az ágyamban a bő pizsamámban, lábamon bolyhos zoknival, egyedül. Mert félős ez a furcsa kis érzés, más előtt nem mutatkozik. De olyankor, ott az ágyamban, érzem, hogy lassan előbotorkál, majd hozzámbújik. Dúdol egy dalt. Furcsa a dal, de csak annyira mint a kis érzés maga is. Ez a dal a Szabadítsd fel. Eleinte csak halk dúdolás, majd később már kifejlett kis ének. Látom is magam, elmosolyodom és egy meleg, nyugodt helyre zuhanok, ahol igazán szabad csak magam lehetek. Az álmaimba.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.