Teljesen le voltam merülve érzelmileg, hiába láttam Őt szinte minden nap, értékes időt nem tudtunk együtt tölteni, mindig csak rohanás, munka, család; éltünk, egymás mellett és nem egymással.
Aztán jött a múlt hétvége és Szoboszló. A viccelődések és a nagybetűs pihenés. Ilyen nyugodt még sosem voltam, éreztem, hogy töltődnek érzelmi akkumulátoraim is. De az csak két nap volt...
Majd eljött végre az újabb hétvége, újabb utazást hozva. Szlovéniában jártunk, kettesben, kéz a kézben, boldogan. A lelkemben feszített egy érzés, hogy most JÓ, így, itt és Vele, a csipkelődések ellenére is. Szokatlan nyugalom, harmónia, számomra teljesen új érzések jártak át.
Építgetjük a mi kis szigetkénket, minden egyes ilyen hétvégével 1-2 adag homokot billentünk rá, hogy aztán később majd alapozhassunk minderre. Persze, néha jön a vihar, és lehord pár réteget a szigetről, de tudom, hogy majd együtt újra felépítjük.
Szentimentális? Így érzek, majd szét robbanok, annyi mondanivalóm lenne! Mert ez JÓ. Egymással, a szigetkénken.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.