Az elmúlt pár napban rengeteg emlék, kép úszott át a lelki szemeim előtt, mind Veled kapcsolatos. Mint amikor suhanunk Agárd felé, ujjaid között cigaretta, kezed kilóg az ablakon, én pedig azt érzem: élek. Kettesben várunk a halászlére Szoboszlón. Eljössz értem az iskolához, este, hidegben, de kiszállsz, hogy megölelhess. Felrakhatom a lábam az öledbe és tudod, hogy a takaró melyik oldala melegebb, mert mindig azzal takarsz be. Visszafordulsz velem a buliba menet félúton, mert inkább aludni szeretnék. Vagy csak ahogy bökdösöd a lábam. Amikor Levivel gyakorolsz a verseny előtt, és látom az arcodon, hogy szabad vagy. A csibész-mosolyod, ha titkod van. Ahogy Almával játszol és én látom a gyerekeinket körülötted. Amikor összehúzod a szemed. Ahogy táncolunk, csak rángatjuk egymást, de most ez a legviccesebb a világon. Vagy amikor azt hiszed, hogy nem látom, és kiveszel még egy csokit a dobozból. Ahogy rám nézel, amikor először azt mondom Neked, hogy imádlak, pedig még meg se csókoltalak előtte soha. A borzongás, ami elfog, mikor belépsz a szobámmal szemközti ajtón. És annyiszor máskor.
Felmelegít. Erőt ad mind.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.