Megvolt az első verseny, az első sikerek és bukások. 130 fős mezőnyben egyedüli lányként.
6 fordulót játszottam. Az elsőben egy remegő kezű kissrác vert meg 2-1-re. Másodszor nyertem, egy fiatal fiú ellen. Harmadszor egy volt nemzeti bajnok vert el elég rendesen. Negyedszer 1,5-0,5-ös döntetlent játszottam időtúllépés miatt, sokáig tartottam magam erős lapok ellen. Ötödszörre szintén nyertem, a kisfiú elég morcos volt, de nem játszott túl tisztán. Az utolsó forduló pedig szintén 2-1 lett az ellenfél javára.
Úgy gondolom az eredményből is látszik, hogy kiálltam magamért, nem hagytam magam, és úgy, hogy csak egy hónapja kártyázom, nem is olyan rossz teljesítmény. Élveztem nagyon. Már azt nézegetem, hogy hol lesz a következő... Hogy mikor tudok elmenni és válogatni magamnak néhány angyalt, akik a kedvenceim lettek... Mikor játszhatok megint?
A hétvége enélkül is igen eredményesre sikerült. Csütörtökön megnyertük a Henkel Innovációs versenyét a suliban Erikával, mint másnap és szombaton kiderült: jó csapatot alkotunk! Muffint sütöttünk és pletykáltunk, majd szombaton Erika kiállt mellettem, ha valaki, kihasználva a gyakorlatlanságomat, jogtalan pontokat akart beütni nekem, vagy ha én elfelejtettem valamit, segített. Jó kis hétvége, kellene még ilyen, sok...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.