Vándorlásaim

Ha kedd, akkor Monaco, Monte-Carlo! ;)

Egy -számomra addig ismeretlen- olasz LEO/LIONS, Ezio meghívott minket (Kriszti, Anna, Gábor és én), hogy töltsünk Vele egy napot Monte-Carloban. Persze egyikünknek sem volt ellenére a dolog. A reggeli késés szinte kötelező volt, de így is hamar odaértünk. Gábor letette a kocsit a Place du Casino alatt, majd a Café du Paris felé vettük az irányt, ott beszéltük meg a rendez-vous-t ugyanis.

 Meg is leltük Eziót, ő lett a vezetőnk. Az idő is nekünk kedvezett, ragyogó napsütésben sétálgatni a csodás, hegyoldalba épített városkábab-országocskában...a tökéletes nap! Mint egy kis oázis, csak kapkodtam a szemem az egyik gyönyörű parkról a másikra. Ezio vezetésével körbejártuk a Casinot, sétáltunk a kikötőben (ahol épp a múlt heti yacht-show sátrait bontották), majd beültünk egy kedves kis helyre a parton.

 Kis helynek nevezni kicsit degradáló lenne a palotát, amiben az előre lefoglalt asztalunkat leltük. Elsőosztályú környezet, kiszolgálás és ételek. Bármit rendelt az ember, minden mennyei volt. Én grillezett csirkét ettem krumplisalátával, majd desszertként citrom-málna sorbet-et égetett cukor tölcsérben; de a többiek vegyes salátával tálalt hal-étke és epertortája is említésre méltó volt. Mindehhez egy finom rosé bort iszogattunk, ami számomra megadta az alaphangot az utána következő fényűző naphoz. Mindehhez még hozzátenném, ez a varázs-lakoma volt kirándulásunk legolcsóbb ebédje is!

 Az ebéd levezetéseként felsétáltunk az óvárosba -magas sarkú cipőmben (ami ugye Monacóban kötelező!) nem kis teljesítményt nyújtottam, de a látvány minden szenvedést megért! ;) Megcsodáltuk a herceg palotáját, ahonnan a panoráma csak heves szívdobogás kíséretében tekinthető meg. Jártunk a St. Nicholas Katedrálisban, itt legszívesebben leültem volna pár percre, lélegzetelállító volt a békesség, ahogyan ezt a kis ékszerdobozt még nem lepték el a turisták, könnyű lett volna csak leülni és csodálni a templomot, hagyni, hogy megtaláljon a nyugalom, Isten, az érzelmeim. Már csak ezért is biztos vagyok benne, hogy egyszer még elhoz ide a sors.

 Eziónak támadt egy ötlete (eleinte én elleneztem a legjobban, de később annál jobban tetszett), nevezetesen, hogy nézzük meg az Oceanográfiai Múzeumot. Amint leültem a hatalmas akvárium elé, aprónak éreztem magam. Nem tudtam ésszel felfogni, hogy itt ülhetnék az idők végezetéig, de a szemben lévő kép sosem lenne ugyanaz. Minden percben más és más állatot fedeztem fel, és úgy éreztem, mindig lesz valami új felfedeznivaló. Ültem ott, mint egy kisgyerek, tátott szájjal és hagytam magam elveszni a képben.

 Amikor végre sikerült felállnom az akvárium mellől, végigjártuk a múzeumot, zárásig találtunk látnivalót. Majd, mivel már mindannyian fáradtak voltunk (jó, megadom magam, én fáradt voltam :P), lebuszoztunk a Place du Casinoig. Csapatunk 18 éven felüli tagjai még körbesétáltak a Casinoban, majd a közeli viszontlátásig (2 nap múlva Cannes-ban) elbúcsúztunk "idegenvezetőnktől".

 Mivel még jó idő volt, hazafelé Gábor leengedte a kocsi tetejét, így igazán illő stílusban köszönhettünk el Monacótól. Elmondhatatlan érzés volt, hagyni, hogy a szél az arcomba fújja a hajamat, mindkét karomat az ég felé emelni, szabadnak lenni. Üvöltött a zene, éreztem, hogy adrenalin önti el a véremet, akkor ott senki nem tudta voltna letörölni a mosolyt az arcomról...de nem is akarta senki!

 Cannes-ban Kriszti kiszállt, mi pedig hármasban robogtunk a partra, hogy kiélvezzük a tenger egész nap gyűjtögetett melegét, így a napból még a fürdőzés sem maradt ki, nagy örömömre. Csak pár címszó: kapkodva vetkőzés majd öltözés öltöző nélkül, a meleg tenger ölelése, homok mindenhol, a megkomponált lábmosás és nálam az "enyém a világ" érzése. Elmondhatom, életem egyik legbohémabb napját éltem át, akkor kedden...