Fuldoklom tetteim tengerében, mintha máris sokezer méter mélyen lennék, akkora a súly. Néha sikerül a felszínre törni, de az idő csak arra elég, hogy elhasznált levegőm távozzon tüdőm rejtekéből, frisset szívni már nem lehet. Vihar is van ezen a tengeren, nehogy már könnyebb legyen. Várom a mentőövet. Várom, hogy valaki felém dobjon egy karika alakú műanyagot, mert most az a megváltás. És lám, itt hajóznak mellettem, néznek rám múltam tettestársai, mind kezében egy-egy mentőöv. De nem vesznek észre, valaki mást keresnek tekintetükkel.
Igen, most kell számot vetnem, számot adnom. Ez is én vagyok, minden rosszal, kegyetlennel, amit valaha tettem és tenni fogok. Csak részleges bűnbocsánat létezik, de az legalább megadatott.
Kémlelem a távolt, és lám, egy mentőöv repül felém. Vajon elérem, vagy ehhez is át kell gázolnom másokon?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.